INNOVÁCIÓ A SZLOVÁKIAI MAGYAR POLITIKÁBAN I.

Kategória: Esemény, Konferencia 92 0

INNOVÁCIÓ A SZLOVÁKIAI MAGYAR POLITIKÁBAN

2014. január 10-én Pozsonyban „24 év után: Mit csináltunk jól és mit szúrtunk el?” felcímmel a Pro Futuro Hungarica polgári társulás rendezett „INNOVÁCIÓ A SZLOVÁKIAI MAGYAR POLITIKÁBAN I.” című szakmai konferenciát. 

A konferencia főszervezője Csáky Pál volt. Bárdos Gyula, az MKP köztársaságielnök-jelöltje köszöntő beszédében hangsúlyozta, örül, hogy ez a szalmai konferencia létrejött, mert van mit megbeszélnünk. A konferencia szlovák előadója, Miroslav Kusý politológus az elmúlt időszak bennünket érintő történéseit elemezte. Öllős László politológus úgy vélte, legfőbb ideje, hogy 25 év után közösen elgondolkodjunk azon, hogy hová jutottunk és hogy hová juthatunk.

Jeszenszky Géza volt magyar külügyminiszter, jelenlegi norvég nagykövet írásban foglalta össze az elmúlt 25 évvel ezelőtt kezdődött rendszerváltozás legnagyobb kudarcával, a nemzeti kisebbségek helyzetének radikális megjavulásával kapcsolatos várakozásainak meghiúsulásával összefüggő gondolatait, melyeket Molnár László tolmácsolt a hallgatóságnak. Szabó Tibor, a Határon Túli Magyarok Hivatalának volt elnöke úgy láttja, hogy a felvidéki magyarság utóbbi 100 évének története elsősorban dilemmákra és paradoxonokra épül. A fiatal nemzedék képviseletében Gubík László, a Via Nova – ICS elnöke, Kovács Balázs, a Diákhálózat, Czibula Ádám pedig a Hallgatói Önkormányzat képviseltében fejtette ki véleményét. 

Vitafelszólalások

A konferencia során tizenhét vitafelszólalás is elhangzott, amelyekben ki-ki a maga saját szakterületét alapul véve szólt hozzá a témához. Berényi József, Mács József író, Pogány Erzsébet, a Szövetség a Közös Célokért igazgatója, Farkas Iván, az MKP gazdasági alelnöke, Sztyahula László katolikus esperes, Szigeti László, az MKP Országos Tanácsának elnöke, Dolník Erzsébet, Batta György, Mézes Rudolf, Balogh Gábor és Batta István, a Szlovákiai Református Egyház szóvivője szólalt fel.

 © Magyar Interaktív Televízió.

home Esemény: INNOVÁCIÓ A SZLOVÁKIAI MAGYAR POLITIKÁBAN I.
home Rendező: Pro Futuro Hungarica
loc Helyszín: Az MKP székháza, Čajakova 9, Pozsony 
user Résztvevők: Csáky Pál, Bárdos Gyula, Berényi József, Öllős László, Mács József, Szabó Tibor, Pogány Erzsébet, Gubík László, Kovács Balázs, Farkas Iván, Sztyahula László, Szigeti László, Dolník Erzsébet, Batta György, Mézes Rudolf, Balogh Gábor, Batta István, Miroslav Kusý
cal Dátum: 2014. január 10.
file Fájlok helye ../2014/2014-01-10 Innováció 1
count Fájlok száma: 25 
file Fájlok mérete 51,5 GB
time Összidő: 6 óra 24 perc 24 másodperc
home Előnézet: https://www.televizio.sk/2014/01/24-ev-utan-batta-gyorgy/
info Létrehozó: Magyar Interaktív Televízió

time Formátum: AVC / Advanced Video Codec
home Profil : High@L4 / Main@L3.1
home Adatsebesség: 19,5 Mbps  max. 21,0 Mbps / 5 361 – 7 425 Mbps 
home Felbontás: 1 980 x 1 080 képpont / 1 280 x 720 képpont 
home Képarány: 16:9
home Képkockasebesség: 25,000 fps / 29,970 fps
home ColorSpace/SUB: YUV / 4:2:0
home Sorváltás típusa: váltottsoros
home Sorváltási sorrend: felső mezővel kezdődő

time Formátum : AC-3 / Audio Coding 3  / AAC LC
time Adatseb. mód: állandó
time Adatsebesség  256 Kbps / 32,0 kb/s
time Csatornák #: 2 csatorna
time Mintavételezés: 48,0 KHz

 

HIRDETÉS

Hasonló bejegyzések

Add Comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .