Nőképek kisebbségben

Kategória: Esemény, Konferencia, Közélet 169 0

Nőképek kisebbségben konferencia Nőképek kisebbségben konferencia

„A gender kifejezés az angol nyelvből származik, társadalmi nemként szokás fordítani és egy társadalomtudományi kategória. Ez a társadalmi nem (gender) nem egyenlő a biológiai nemmel (sex), mely arra utal, hogy reprodukciós szerveink és kromoszómaállományunk alapján férfinak vagy nőnek születtünk, hanem arra, hogy az adott földrajzi és történelmi korban milyen elképzeléseket társítanak a nőkhöz és a férfiakhoz, és mit tartanak nőiesnek, illetve férfiasnak. Ezek az elképzelések időben változnak ugyan, de egy adott korban meghatározzák, hogy nőként vagy férfiként hogyan kell öltöznünk, viselkednünk, dolgoznunk, érzelmet kifejeznünk, a másik nemhez viszonyulnunk, gondolkoznunk a családról és abban szerepet vállalnunk, saját testünkkel szemben viseltetnünk stb.” (Forrás: sex.gender.hu)

  • Fő szervező: Phoenix Polgári Társulás, Pozsony
  • Társszervezők: Közép-Európai Tanulmányok Kara, Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem/Fakulta stredoeurópskych štúdií, UKF Nitra • Genderkutató Központ, BTK Comenius Egyetem/Centrum rodových štúdií UK Bratislava • Női és Gyermek-esélyegyenlőségi Bizottság, Szlovákiai Magyarok Kerekasztala/Výbor pre rovné príležitosti žien a detí pri Okrúhlom stole Maďarov na Slovensku

Program:

  1. szeptember 17., csütörtök

  • 11:00–11:15 A konferencia megnyitója: Tokár Géza
  • 11:15–12:00 Thun Éva: Hogyan tanítsunk genderül? A genderpedagógia elmélete és gyakorlata integrálásának lehetősége
  • 13:00–13:30 A magyar feminizmus története című kiállítás megnyitója és megtekintése. A kiállítást megnyitja annak összeállítója: Antoni Rita, a Nőkért Egyesület elnöke
Szekcióvezető: Bolemant Lilla
  • 13:30–13:50 Kereszty Orsolya: Gender-egyenlőtlenség és társadalom-tudományi karrier –  magyarországi  helyzetkép.
  • 13:50–14:10 Cviková Jana: Genderérzékeny pedagógia a genderegyenlőségről folyó vita kontextusában /Rodovo citlivé vzdelávanie v kontexte súčasnej diskusie o rodovej rovnosti
  • 14:10–14:30 Szapu Marianna: Nők a tudományban
Szekcióvezető: Petres Csizmadia Gabriella
  • 14:50–15:10 Baráth Erzsébet: Gender-ideológia versus feminista ideológiakritika
  • 15:10–15:30 Antoni Rita: A Szegedi Feminista Egylet működése és a feminizmussal kapcsolatos korabeli attitűdök a helyi sajtó tükrében
  • 15:30–15:50 Molnár Csilla: Női önkifejezés és az újrafogalmazott falvédők
Szekcióvezető: Szapu Marianna
  • 16:10–16:30 Jablonczay Tímea: Gender sztereotípiák és szubverziók irodalmi szövegek olvasási kódjaiban
  • 16:30–16:50 Petres Csizmadia Gabriella: Kortárs mesék nőképei 
  • 16:50–17:10 Mészáros András: Don Juan lánya
  • 17:10–17:30 Puskás Andrea: Újragondolt kollektív női identitás Paula Vogel Desdemona: Színmű egy zsebkendőről című drámájában 
  • 17:30–18:00 Nőírók a magyar és a szlovák irodalomban – kerekasztal-beszélgetés: Jana Cviková, Jablonczay Tímea, Bárczi Zsófia, moderálja: Bolemant Lilla
  1. szeptember 18., péntek

Szekcióvezető: Antoni Rita
  • 9:00–9:20: Kegyes Erika: Genderpedagógia és nyelvhasználat
  • 9:20–9:40 Hidasi Judit: A womenomics Japánban
  • 9:40–10:00 Bárczi Zsófia: Apa olvas, anya főz… Alsó tagozatos tankönyvek nőképe Szlovákiában 
  • 10:00–10:20 Bolemant Lilla: A tanterv, a tankönyv és a tudásszintmérés gender szempontjai 
  • 10:50–12:00 kerekasztal-beszélgetés a konferencia témáiról: pedagógia, irodalom, munkapiac, tudomány – a következő konferencia témáinak megtervezése
  • 13:00–16:00 Budinszky Hajnalka: Nők nyomában – nyitrai városnézés

© Magyar Interaktív Televízió.

home Esemény: Nőképek kisebbségben
home Rendező: Phoenix Polgári Társulás, Pozsony
loc Helyszín: Közép-Európai Tanulmányok Kara, Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem/Fakulta stredoeurópskych štúdií, UKF Nitra
user Résztvevők: Előadók
cal Dátum: 2015. 09. 17-18.
file Fájlok helye ../2015/2015-09-16-17 Nőképek kisebbségben
count Fájlok száma: 13 
file Fájlok mérete 106,1 GB
time Összidő: 14 óra 42 perc 52 másodperc
home Előnézet: Nőképek kisebbségben III/3. • Nők a tudományban
info Létrehozó: Magyar Interaktív Televízió

time Formátum: AVC / Advanced Video Codec    
home Profil : High@L4    
home Adatsebesség: 16 Mbps  max. 18,0 Mbps     
home Felbontás: 1 920 x 1080 képpont    
home Képarány: 16:9    
home Képkockasebesség: 25,000 fps    
home ColorSpace/SUB: YUV / 4:2:0    
home Sorváltás típusa: váltottsoros    
home Sorváltási sorrend: felső mezővel kezdődő

time Formátum : AC-3
time Adatseb. mód: állandó    
time Adatsebesség  256 Kbps    
time Csatornák #: 2 csatorna    
time Mintavételezés: 48,0 KHz    

 

HIRDETÉS

Hasonló bejegyzések

Add Comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .