2018 Harmónia-díjak átadása

Category: Esemény, Fesztivál, Kultúra, Zene 39 0

harmonia_[2018.11.17_12.34.46]

2018. november 17-én került sor a hetedik Harmónia – Szlovákiai Magyar Zenei Díjak ünnepélyes átadására Naszvadon, a helyi kultúrházban. 

Fellépők

Jóvilágvan
Várady Andreas Trió
Viza citerazenekar
Emmer Péter (közreműködik Szabó Károly)
Pósfa zenekar
Ballán Viktória (zongorán kísér Petra Mazúchová)

 

Harmónia-díjak: a díjazottak

Harmónia életműdíj: Kazán József
Az év komolyzenei előadóművésze (hangszer): Skuta Miklós
Az év komolyzenei előadóművésze (ének): Tóbisz Titusz
Az év világzenei előadóművésze: Madarász András
Az év hagyományőrző népi zenekara: Buzitai Citerazenekar
Az év könnyűzenei együttese: HistóRia

Lábszky Olivér 2011-ben vetette fel ötletként, hogy hasonlóan a magyarországi Fonogram-díjhoz, vagy a közismert Grammy-díjhoz, a szlovákiai magyar muzsikusok számára is zenei díjat kellene alapítani. Az ötlet a Csemadok naszvadi alapszervezetének elnökénél Dobosi Róbertnél nyitott fülekre talált és ezzel elindult a díjalapítás folyamata. A következő állomás Lacza Gergely, a Szlovákiai Magyar Zenészek Egyesületének (SZMAZE) elnöke volt, aki a felvetett elképzeléshez azonnal pozitívan állt hozzá, így kialakulhatott a szervezőbizottság. Hogy a díj szakmai berkekben minél nagyobb erkölcsi támogatásban részesüljön, a szervező bizottságot az alapító tagok kibővítették a Csemadok Művelődési Intézetével és a Szlovákiai Magyar Zenebarátok Társaságával

home Esemény: Harmónia – Szlovákiai Magyar Zenei Díjak ünnepélyes átadása
home Rendező:

Szloválkiai Magyar Zenészek Egyesülete, Lábszky Olivér, Csemadok Naszvad, Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet, Szlovákiai Magyar Zenebarátok Társasága

loc Helyszín: Naszvad, művelődési ház 
user Résztvevők: Jóvilágvan, Várady Andreas Trió, Viza citerazenekar, Emmer Péter, Szabó Károly, Pósfa zenekar, Ballán Viktória, Petra Mazúchová, Skuta Miklós, Tóbisz Titusz, Madarász András, Buzitai Citerazenekar, HistóRia
cal Dátum: 2018. november 17.
file Fájlok helye ../2018/2018-11-17 Harmónia-díj
count Fájlok száma: 14 
file Fájlok mérete 64,9 GB
time Összidő: 5 óra 17 perc 29 másodperc
home Előnézet: https://www.televizio.sk/2018/11/harmonia-szlovakiai-magyar-zenei-dij…/
info Létrehozó: Magyar Interaktív Televízió

time Formátum: AVC / Advanced Video Codec
home Profil : High@L4.2
home Adatsebesség: 23 Mbps  max. 25,0 Mbps (mts)/ 34,4Mbps (mp4)
home Felbontás: 1 980 x 1 080 képpont
home Képarány: 16:9
home Képkockasebesség: 50,000 fps
home ColorSpace/SUB: YUV / 4:2:0
home Sorváltás típusa: folytonos
home Sorváltási sorrend: progresszív

time Formátum : AC-3 / Audio Coding 3/ AAC LC
time Adatseb. mód: állandó
time Adatsebesség  384 Kbps /256 Kbps
time Csatornák #: 2 csatorna
time Mintavételezés: 48,0 KHz

 

HIRDETÉS

Hasonló bejegyzések