Választások

Kategória: Közélet, Politika 73 0

Választások

Az MKÖ által meghirdetett alternatív eredményvárót, amit az egyik pozsonyi zenei klubban tartották, főleg fiatalok követik az eseményeket. A hangos zene, mellett az egyik televízió eredményváróját vetítik ki a színpadon. A hangulat ettől függetlenül a szombat esti bulikra hasonlít. Az eseményt az aktivistáknak és a szimpatizánsoknak hirdették meg… A HÍD magában „bulizik” …

2020. február 29-én nyolcadik alkalommal került sor parlamenti választásokra a rendszerváltás utáni független Szlovákia történetében. A választás abból a szempontból mérföldkőnek bizonyult, hogy nem kevesebb, mint 14 év után ez volt az első alkalom, amikor nem a Smer bizonyult a legtámogatottabb pártnak, így a 2006 óta két év megszakítással folyamatosan kormányzó párt ellenzékbe szorult. A győzelmet a hagyományos politikai címkékkel
leírhatatlan Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OĽaNO) szerezte meg, amely a választásokat követően viszonylag rövid idő alatt megegyezett három koalíciós partnerével a közös kormányzásról.

A választópolgárok jelentős hányada ezúttal is módosított korábbi pártpreferenciáján, és magyar szemmel fájó pontnak minősíthető, hogy három évtized után nem lesz magyar (illetve részben magyar) párt a pozsonyi parlamentben

© Magyar Interaktív Televízió.

home Esemény: Választások
home Rendező: MIT 
loc Helyszín: Pozsony 
user Résztvevők: MKP, HÍD, Összefogás, PS 
cal Dátum: 2020. február 29.
file Fájlok helye ../2020/2020-02-29 Választások
count Fájlok száma: 47 
file Fájlok mérete 5,2 GB
time Összidő: 0 óra 33 perc 50 másodperc
home Előnézet:  
info Létrehozó: Magyar Interaktív Televízió

time Formátum: AVC / Advanced Video Codec
home Profil : High@L4
home Adatsebesség: 21,3 Mbps  max. 22 Mbps 
home Felbontás: 1 920 x 1 080 képpont
home Képarány: 16:9
home Képkockasebesség: 25,000 fps
home ColorSpace/SUB: YUV / 4:2:0
home Sorváltás típusa: váltottsoros
home Sorváltási sorrend: felső mezővel kezdődő

time Formátum : AC3
time Adatseb. mód: állandó
time Adatsebesség  256 kb/s
time Csatornák #: 2 csatorna
time Mintavételezés: 48,0 KHz

 

HIRDETÉS

Hasonló bejegyzések

Add Comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .