Múzeumi Szalon – A. Nagy László 1989-ről

Kategória: Közélet, Politika 113 0

A. Nagy László

„A mából visszanézve” címmel tartottak beszélgetőestet a Múzeumi Szalonban november 20-án. A. Nagy Lászlóval Miklósi Péter beszélgetett.

A. Nagy László pszichológus, politikus. A somorjai magyar gimnáziumban érettségizett (1966), a pozsonyi Comenius Egyetem BTK pszichológia–filozófia szakán szerzett oklevelet (1972), ugyanott doktorált (1982). 1967–1970-ben a József Attila Ifjúsági Klub elnöke, 1968-ban a Magyar Ifjúsági Szövetség egyik alapítója. 1972–1989 között előbb a Kultúrakutató Intézet, később a Vezetéstudományi Intézet, majd a Felsőoktatási Kutatóintézet munkatársa. Az 1980-as években részt vett a Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottságának munkájában. 1989 nov.-ében egyik alapítója és Tóth Károllyal együtt az első szóvivője a Független Magyar Kezdeményezésnek (FMK). 1991–1998-ban az FMK, majd a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke (1991-től). 1990-ben kooptálták a Szlovák Nemzeti Tanács képviselői közé, majd 1990 jún.-ától 1992-ig parlamenti képviselő és a Szlovák Nemzeti Tanács alelnöke. 1994–1998-ban az MPP, 1998-tól az Magyar Koalíció Pártja (MKP) parlamenti képviselője, az emberjogi és kisebbségi bizottság elnöke. 2009-ben átlépett az újonnan alakult Most – Híd Pártba, 2011–2013-ban kisebbségi kormánybiztos volt.

© Magyar Interaktív Televízió.

home Esemény: Múzeumi Szalon – A mából visszanézve
home Rendező: Hagyományok és Értékek Polgári Társulás
loc Helyszín: SNM – Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma, Brämer kúria, Žižkova 18, Pozsony
user Résztvevők: A. Nagy László, Miklósi Péter, Jarábik Gabriella 
cal Dátum: 2019. 11.20.
file Fájlok helye ../2019/2019-11-20 MÚZEUMI SZALON – A NAGY-MIKLÓSI
count Fájlok száma:
file Fájlok mérete 14,1 GB
time Összidő: 01 óra 30 perc 02 másodperc
home Előnézet: https://www.televizio.sk/2019/12/muzeumi-szalon-a-nagy-laszloval-1989-rol/
info Létrehozó: Magyar Interaktív Televízió

time Formátum: AVC / Advanced Video Codec
home Profil : High@L4
home Adatsebesség: 21,2 Mbps  max. 22,0 Mbps 
home Felbontás: 1920 x 1080 képpont
home Képarány: 16:9
home Képkockasebesség: 25,000 fps
home ColorSpace/SUB: YUV / 4:2:0
home Sorváltás típusa: váltottsoros
home Sorváltási sorrend: felső mezővel kezdődő

time Formátum : AC-3
time Adatseb. mód: állandó
time Adatsebesség  256 Kbps
time Csatornák #: 2 csatorna
time Mintavételezés: 48,0 KHz

 

HIRDETÉS

Hasonló bejegyzések

Add Comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .