
A Csemadok Bősi Alapszervezete 2025 február 22-én ünnepelte megalakulásának 75. évfordulóját. Az ünnepség délután a helyi székház előtt kezdődött. A hideg, szeles időben elsőként a magyar és a székely Himnuszt hallhattuk a Kék Duna Vegyeskar előadásában, amit Fodor Denisza bevezetője és Vida Gergely versmondása követett.
Nagy Anikó ünnepi beszédét követően Fenes Iván, Bős polgármestere mondta el gondolatait, majd a díszítőelemek átadása és megszentelése következett. Bősi Szabó László és Dóka Zsuzsa műsora után megkoszorúzták a székház falán elhelyezett emléktáblát. Az ünnepség a helyi művelődési központban folytatódott.
A Csemadok Bősi Alapszervezetének jubileumi ünnepsége a szabadtéri program után a teljesen megtelt helyi művelődési központban folytatódott. A délutánt Fodor Denisza bevezetője nyitotta meg, aki üdvözölte a meghívott vendégeket és a közönséget. Az összeállítás második részében először Stifter Luca versmondását láthatjuk, amit Nagy Anikó ünnepi beszéde követett. Ezt követően a Zöld Csillag Színtársulat adta elő műsorát.
Köszöntők
A rendezvény a meghívott vendégek köszöntőjével folytatódott. Elsőként Magyarország Pozsonyi Nagykövetsége nevében dr. Nagy Márton Gábor helyettes konzul üdvözölte a megjelenteket, utána Fenes Iván Bős város polgármestere olvasta fel gondolatait. Ezt követően Hrubík Béla, a Csemadok országos alelnöke és a székelykapu készítője állt mikrofon elé. A felszólalók sorát Berényi József Nagyszombat megye alispánja zárta.
A Csemadok Bősi Alapszervezete megalakulásának 75. évfordulóját színvonalas műsorokkal ünnepelte meg. Az eseményen a Kék Duna Vegyeskar is ízelítőt adott gazdag repertoárjából. Ezután a Zöld Csillag Színtársulat rövid műsora, majd a Tőzike táncosainak előadása következett.
A délután folyamán fellépett a szervezethez köthető összes énekes és szereplő. Ebben az összeállításban először a Zöld Csillag Színtársulat előadását láthatjuk, őket követte az Aranykert Néptáncegyüttes és Bősi Szabó László-Dóka Zsuzsa nótapáros műsora. Sor került a szereplők és a támogatók megajándékozására is.
Az elhunyt Csemadok-tagokról sem feledkeztek meg, Bősi Szabó László előadásában az EGY RÓZSASZÁL SZEBBEN BESZÉL című nótával emlékeztek rájuk.
© Magyar Interaktív Televízió.
| Esemény: | 75 éves a Csemadok bősi alapszervezete | |
| Rendező: | Csemadok Bősi Alapszervezete | |
| Helyszín: | Bős | |
| Résztvevők: | Fodor Denisza, Bősi Szabó László, Dóka Zsuzsa, Bodó Imre, Fenes Iván, Stifter Luca, Hrubík Béla, dr. Nagy Márton Gábor, Berényi József | |
| Dátum: | 2025. február 22. | |
| Fájlok helye | ../2025/2025-02-22 75 éves a Csemadok bősi alapszervezete | |
| Fájlok száma: | 5 | |
| Fájlok mérete | 13,68 GB | |
| Összidő: | 2 óra 40 perc 56 másodperc | |
| Előnézet: | https://www.televizio.sk/2025/02/75-eves-a-csemadok-bosi-alapszervezete-2-resz/ | |
| Létrehozó: | Bodó Imre, Magyar Interaktív Televízió |
| Formátum: | MPEG-4 AVC / Advanced Video Codec | |
| Profil : | High@L4 | |
| Adatsebesség: | 12,0 Mbps | |
| Felbontás: | 1 980 x 1 080 képpont | |
| Képarány: | 16:9 | |
| Képkockasebesség: | 25,000 fps | |
| ColorSpace/SUB: | YUV / 4:2:0 | |
| Sorváltás típusa: | folytonos | |
| Sorváltási sorrend: | progresszív |
| Formátum : | AAC LC | |
| Adatseb. mód: | változó | |
| Adatsebesség | 192 Kbps | |
| Csatornák #: | 2 csatorna | |
| Mintavételezés: | 48,0 KHz |