Kún Kelemen Melinda Csontváryról a Pozsonyi Casinóban

Category: Képzőművészet, Kultúra 276 0

Kún Kelemen Melinda Csontváry

A festőzseni halálának 100. évfordulója tiszteletére 2019-et az UNESCO Csontváry-évnek nyilvánította. Ebből az alkalomból számos rendezvényt láthat majd a szlovákiai közönség is. Csontváry életművéről 2019. január 22-én a Pozsonyi Casinóban a Kisebbségi Kulturális Osztály igazgatónője, Kún Kelemen Melinda adott elő.

© Magyar Interaktív Televízió.

Csontváry élete

  1. július 5-én született Kis-Szebenben, a mostani Szlovákia területén. Hatan voltak testvérek. Édesapja dr. Kosztka László gyógyszerész, tiszteletből rendőrkapitányi és postai teendőket is végzett. Apja szeszesitalokkal, dohányzással és kártyázással nem törődő egyszerű, de energikus ember volt, aki szabadidejét vadászattal töltötte.

Csontváry az elemi iskolát szülővárosában kezdte, ám iskola helyett inkább a természetben barangolt, növényt, rovarokat, “pillét”, kőzetet és a madarakat válogatni.

Édesapja a Kis-szebeni gyógyszertárat eladta, az 1863-as tűzvész következtében elhunyt leányát siratta: „elment felejteni anyám rokonaihoz Ung-megyébe, pihenni”.

Az apa forradalomban vállalt császárpárti szerepe miatt családjával együtt, 1865-ben Kisszeben elhagyására kényszerült. Felesége rokonaihoz, Szerednyére költöztek, ahol a családfő földműveléssel és vadászattal kezdett foglalkozni. A gyerekek az ungvári kegyesrendi főgimnáziumba jártak.

A Szerednyén eltöltött három év után Eperjesen kereskedő segédként dolgozott, ahol egy év után elsajátította az üzlet csínját-bínját, felelt az árubeszerzésért, a személyzet élére került és az üzlet menetére befolyást gyakorolt.

Édesapja megelégelve a „szerednyei állapotot” gyógyszertárat vásárolt Szabolcs-megyében. Tivadar itt töltötte gyakornoki éveit.

1874-ben orvosi egyetemet kezdte el Pesten és gyógyszerészdiplomát szerzett, hogy átvegye apja vállalkozását. Gyógyszerészetet, kémiát, ásványtant, földtant és kristálytant tanult.

home Esemény: Kún Kelemen Melinda előadása Csontváry munkásságáról 
home Rendező: Pozsonyi Casino
loc Helyszín: Pozsonyi Casino
user Résztvevők: Kún Kelemen Melinda
cal Dátum: 2019. január 22.
file Fájlok helye

../2019/2019-01-22 Kún Kelemen Melinda PC

count Fájlok száma: 10 
file Fájlok mérete 14,4 GB
time Összidő: 0 óra 0 perc 0 másodperc
home Előnézet: https://www.televizio.sk/2019/03/csontvary-eletmuverol-volt-szo-a-pozsonyi-casinoban/
info Létrehozó: Magyar Interaktív Televízió

time Formátum: AVC / Advanced Video Codec
home Profil : High@L4
home Adatsebesség: 16 Mbps  max. 18,0 Mbps 
home Felbontás: 1 980 x 1 080 képpont
home Képarány: 16:9
home Képkockasebesség: 25,000 fps
home ColorSpace/SUB: YUV / 4:2:0
home Sorváltás típusa: váltottsoros
home Sorváltási sorrend: felső mezővel kezdődő

time Formátum : AC-3 / Audio Coding 3
time Adatseb. mód: állandó
time Adatsebesség  256 Kbps
time Csatornák #: 2 csatorna
time Mintavételezés: 48,0 KHz

 

HIRDETÉS

Hasonló bejegyzések

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..


%d blogger ezt szereti: