Kincskeresők 2021 (1)

Kategória: Konferencia, Kultúra, Verseny 38 0

Kincskeresők 2021

Kincskeresők – regionális értékeket kutató diákok XVI. országos konferenciája. 2021. november 10. Galánta, Városháza, nagyterem Galánta, Béke tér 940/1 Berényi József megnyitójával kezdődött.  Az országos konferencián 10 perces diákelőadások hangzanak el, melyet az előadók vetített képekkel, esetenként tárgyi emlékek bemutatásával illusztrálnak. Az előadás utáni 5 perces vitában a zsűritagokon kívül a diákok, a tanárok és az érdeklődő közönség is tehet fel a témával kapcsolatos kérdéseket, amelyeket az előadóknak röviden meg kell válaszolniuk.

Témamegkötés nélkül jelentkezhettek a gyerekek a szülőföldhöz kötődő bemutatókkal – természet- és társadalomtudományos témakörben csakúgy, mint az új, a XXI. század követelményeinek megfelelő kezdeményezések, társulások vagy a hely szellemét gazdagító jeles személyek bemutatásával – vagy egyszerűen „csak” a saját családot, szülőket, nagyszülőket bemutató családtörténettel, a nagyszülők fényképalbumán keresztül – hisz a verseny meghirdetői szerint ebből is kirajzolódik a regionális történelem egy-egy szelete.

 © Magyar Interaktív Televízió.

home Esemény: Kincskeresők – regionális értékeket kutató diákok XVI. országos konferenciája
home Rendező: SZMPSZ, Mentor TT – Felvidéki Tehetségsegítő Tanács
loc Helyszín: Galánta, Városháza, nagyterem, Béke tér 940/1
user Résztvevők: Berényi József, Szanyi Mária, Rancsó Andrea, Pék Zoltán 
cal Dátum: 2021. november 10.
file Fájlok helye ../2021/2021-11-10 Kincskeresők
count Fájlok száma: 2 +  4
file Fájlok mérete 83,29 GB + 37,71 GB
time Összidő: 7 óra 44 perc 59 másodperc
preview Előnézet: https://www.televizio.sk/2022/01/kincskeresok-2021-oros-laszlo-bibliotheca-pro-patria-konyvtara/
info Létrehozó: Magyar Interaktív Televízió

time Formátum: AVC / Advanced Video Codec
home Profil : High@L4.2 / High@L4.2
home Adatsebesség: 48 Mbps  max. 49,2 Mbps / 22,8 Mb/s
home Felbontás: 1 920 x 1 080 képpont
home Képarány: 16:9
home Képkockasebesség: 50,000 fps
home ColorSpace/SUB: YUV / 4:2:0
home Sorváltás típusa: folytonos
home Sorváltási sorrend: progresszív

time Formátum : PCM / AC-3
time Adatseb. mód: állandó
time Adatsebesség  1 536 Kbps / 384 kb/s
time Csatornák #: 2 csatorna
time Mintavételezés: 48,0 KHz

 

HIRDETÉS

Hasonló bejegyzések

Add Comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .