SJE Emlékkonferencia, Komárom

Kategória: Konferencia 39 0

SJE Emlékkonferencia

SJE Emlékkonferencia, Komárom • Az egyetem emlékkonferenciával ünnepelte a fennállásának 20. évfordulóját 2024. február 21-én, amely egyben a jubileumi rendzevénysorozat kezdőrendezvénye volt. Az egyetem alapítására, fejlődési szakaszaira és az elmúlt húsz esztendőre visszatekintve segítségül hívták azokat a meghatározó személyiségeket, akik jelentős szerepet vállaltak az egyetem alapításában, életében, arculatának formálásában, akik döntéseikkel, tevékenységükkel nagy hatást gyakoroltak az intézményre.

A bevezetőben Juhász György rektor és Hankó Balázs, innnovációért és felsőoktatásért felelős államtitkár köszöntötte a konferencia résztvevőit. A rendezvény további része három, különböző témakörű szekcióban zajlott:

Emlékkonferencia I. szekció

„Selye János Egyetem: Kezdetek – Fejlődés – Jelen” • Előadók az egyetem egykori és jelenlegi rektorai: Albert Sándor (2004–2009), Tóth János (2009–2017) és Juhász György (2017-től), szekcióvezető Nagy Melinda rektorhelyettes;

Emlékkonferencia II. szekció

„A Selye János Egyetem létrejöttének és jelenének közéleti és politikai kontextusai” • Előadók a közélet volt és jelenlegi képviselői: Martin Fronc, Szlovákia oktatásügyi minisztere 2004-ben; Potápi Árpád János, Magyarország nemzetpolitikai államtitkára; Bárdos Gyula, az MKP parlamenti frakciójának elnöke 2004-ben; szekcióvezető Szarka László egyetemi professzor;

Emlékkonferencia III. szekció

„Komárom mint egyetemi város, a Selye János Egyetem egyházi és hallgatói kötődései” • Előadók: Komárom város képviselője és végzett hallgatók, úgy mint Keszegh Béla polgármester; Lévai Attila, a Calvin János Teoológiai Akadémia titkára 2004-ben; Baka Patrik, az egyetem volt hallgatója, jelenlegi oktatója; szekcióvezető Somogyi Alfréd docens.

Az eseményt megtisztelték jelenlétükkel a közélet és politika volt és jelenlegi képviselői, többen jelen voltak az MKP egykori parlamenti képviselői és miniszterei közül is, akik sokat tettek a Selye János Egyetem létrejöttéért. Az ünnepségen közreműködött a komáromi Művészeti Alapiskola Comorra vonósnégyese. A rendezvényt Kahler Korcsmáros Enikő dékánhelyettes vezette.

Milan Drozd felvételei.

© Magyar Interaktív Televízió.

home Esemény: SJE Emlékkonferencia
home Rendező: Selye János Egyetem
loc Helyszín: Selye János Egyetem, Komárom
user Résztvevők: Szarka László, Bárdos Gyula, Kahler Korcsmáros Enikő, Keszegh Béla, Albert Sándor, Tóth János, Juhász György, Nagy Melinda, Hankó Balázs
cal Dátum: 2024. február 21.
file Fájlok helye ../2024/2024-02-21 SJE Emlékkonferencia
count Fájlok száma:
file Fájlok mérete 10,30 GB
time Összidő: 2 óra 37 perc 0 másodperc
home Előnézet: https://www.televizio.sk/2024/03/sje-emlekkonferencia-1/
info Létrehozó: Milan Drozd

time Formátum: AVC / Advanced Video Codec
home Profil : High@L4
home Adatsebesség: 9 Mbps
home Felbontás: 1 920 x 1 080 képpont
home Képarány: 16:9
home Képkockasebesség: 25,000 fps
home ColorSpace/SUB: YUV / 4:2:0
home Sorváltás típusa: folytonos
home Sorváltási sorrend: progresszív

time Formátum : AAC LC
time Adatseb. mód: állandó
time Adatsebesség  384 Kbps
time Csatornák #: 2 csatorna
time Mintavételezés: 48,0 KHz

 

HIRDETÉS

Hasonló bejegyzések

Add Comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .