
20 éves a DéHá, vagyis a Diákhálózat. Kerekasztal beszélgetés Krasznahorkaváralján a Gombaszögi Nyári Táborban volt elnökökkel, aktivistákkal, alapítókkal, politikusokkal, akik valaha a DH-ban kezdték. © Magyar Interaktív Televízió.
A Diákhálózat a Szlovákiában, Csehországban és Magyarországon tanuló szlovákiai magyar egyetemisták kulturális és érdekvédelmi szervezete. 1990-ben alakult két diákszervezet egyesülésével. 2016-ban összesen kilenc egyetemi városban működik tagszervezete.
A tagszervezetektől eltérően nem helyi rendezvényekkel foglalkozik, hanem mint ernyőszervezet, országos szinten tevékenykedik. A Diákhálózat politikailag független szervezet, tevékenységeit különböző alapítványi és állami támogatásokból, valamint szponzorok adományaiból finanszírozza. A szervezet központi irodája Pozsonyban a Klarisszák utca 7. házszám alatt található. Céljai közé tartozik a magyar nemzeti hagyományok és kultúra ápolása, a fiatal magyar értelmiség bekapcsolása a nemzeti és nemzetközi tudományos és szakmai életbe, valamint a fiatal magyar értelmiség kivándorlásának csökkentése.
| Esemény: | Kerekasztal beszélgetés Krasznahorkaváralján | |
| Rendező: | Diákhálózat | |
| Helyszín: | Krasznahorkaváralja | |
| Résztvevők: | Orosz Örs, Somogyi Szilárd, Vörös Péter, Badin Ádám, Lajos P. János, Szakszon Norbert, Pastorek Katalin, Zachar Pál; Tárnok Mária | |
| Dátum: | 2011. július 16. | |
| Fájlok helye | ../2011/_2011-07-16 DH tábor, DH elnökök | |
| Fájlok száma: | 2 | |
| Fájlok mérete | 7,2 GB | |
| Összidő: | 1 óra 26 perc 11 másodperc | |
| Előnézet: | https://www.televizio.sk/2011/07/20-eves-a-deha-kakukkfiokak-elnokok-aktivistak/ | |
| Létrehozó: | Magyar Interaktív Televízió |
| Formátum: | AVC / Advanced Video Codec | |
| Profil : | High@L4 | |
| Adatsebesség: | 9,5 Mbps max. 16,0 Mbps | |
| Felbontás: | 1 440 x 1 080 képpont | |
| Képarány: | 16:9 | |
| Képkockasebesség: | 25,000 fps | |
| ColorSpace/SUB: | YUV / 4:2:0 | |
| Sorváltás típusa: | váltottsoros | |
| Sorváltási sorrend: | felső mezővel kezdődő |
| Formátum : | AC-3 / Audio Coding 3 | |
| Adatseb. mód: | állandó | |
| Adatsebesség | 256 Kbps | |
| Csatornák #: | 2 csatorna | |
| Mintavételezés: | 48,0 KHz |
HIRDETÉS