A bőgős fia meg az ördögök – Pajzán mesélőszínházi előadás

Category: Esemény, Kultúra, Színház 55 0

„A Dialóg nonprofit szervezet június 22-én újabb bemutatóra készül. Ezúttal azonban nem a szlovákiai magyar társadalom történetének bizonyos epizódjait dolgozza fel, hanem egy egészen más műfajú előadással lepi meg közönségét.

A népmese világa a 21. században már egy avitt, letűnt kor távoli lenyomata csupán. A Dialóg n. o. következő mesélőszínházi előadása a népmesei motívumok kortárs szöveggé, színházzá való alakítását tűzte ki céljául.

A bőgős fia és az ördögök című Illyés Gyula által gyűjtött népmese Soóky László átiratában megtelik élettel, játékkal, huncutsággal.

Összeköti a népmesét a mával, s kiszabadítja a történetet abból az előítéletből is, hogy a népmesék célcsoportja csakis a gyerekközönség. Épp ellenkezőleg ezt a mesét felnőtt nézőink számára ajánlják az alkotók.

A történet ismert, a stílus és a forma viszont szokatlan. Ennek oka pedig a csodálatos magyar nyelvvel való tobzódó játék. Az a népmesei hagyományaink alapján természetes, hogy a legkisebb fiú elindul és a mese végén elnyeri a királylány kezét. Az indulás és a végkifejlet közötti út azonban nem hétköznapi, nem hétköznapiak a fordulatok,  és nem hétköznapi például az sem, ahogyan a Jóisten viszonyul a főhőshöz: civil a civilhez, ember az emberhez, lélek a lélekhez.

A bőgős fia és és az ördögök című mesélőszínházi előadás mesélője Lajos András, rendezője Fandl Ferenc. A látvány Hircsu Mariann munkája, az előadásban dramaturgként Varga Emese dolgozott.

A bőgős fia meg az ördögök ősbemutatójára 2019. június 22-én 19.00 órától az őrsújfalusi Romkultúrházban kerül sor. Minden érdeklődőt szeretettel várnak az alkotók!

Az előadás létrejöttét a Kisebbségi Kulturális Alap támogatta.”

(Dialóg no.)

© Magyar Interaktív Televízió.

home Esemény: A bőgős fia meg az ördögök – Pajzán mesélőszínházi előadás – bemutató
home Rendező: Fandl Ferenc
loc Helyszín: Örsújfalu, Romkultúrház 
user Résztvevők: Lajos András, közönség
cal Dátum: 2019. 06. 22.
file Fájlok helye ../2019/2019-06-22 A bőgős fia meg az ördögök
count Fájlok száma: 3
file Fájlok mérete 65,7 GB
time Összidő: 03 óra 51 perc 40 másodperc
home Előnézet: https://www.televizio.sk/2019/07/a-bogos-fia-meg-az-ordogok/
info Létrehozó: Magyar Interaktív Televízió

time Formátum: AVC / Advanced Video Codec
home Profil : High@L4.2
home Adatsebesség: 22,7 Mb/s  max. 25,0 Mb/s 
home Felbontás: 1 920 x 1 080 képpont
home Képarány: 16:9
home Képkockasebesség: 50,000 FPS
home ColorSpace/SUB: YUV / 4:2:0
home Sorváltás típusa: folytonos
home Sorváltási sorrend: progresszív

time Formátum : AC-3 / Audio Coding 3
time Adatseb. mód: állandó
time Adatsebesség  384 kbps
time Csatornák #: 2 csatorna
time Mintavételezés: 48,0 KHz

 

HIRDETÉS

Hasonló bejegyzések

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..


%d blogger ezt szereti: