Azonosságok és másságok – a Csallóközi Táncegyüttes bemutatója

Kategória: Kultúra, Népművészet, Néptánc, Népzene 131 0

Azonosságok és másságokAzonosságok és másságok – az idén 65 éves Csallóközi Táncegyüttes négy részből álló jubileumi műsorának második része. Felvételünk a bemutatón készült Dunaszerdahelyen a Csaplár Benedek Művelődési Központban.

Az együttes 1954-ben alakult Pozsonypüspökin, Felső Csallóközi Táncegyüttes névvel. Előbb Somorjára, majd Dunaszerdahelyre tette át székhelyét, ahol felvette a Csallóközi Dal- és Táncegyüttes nevet. A csoport vezetői voltak: Strieženec Horváth Rudolf, Quittner János, Dudek Ferenc, Brandl Ferenc, majd Oláh Attila.

1997-től egy hosszabb lélegzetű szünet következett, majd a csoport vezetését újra Brandl Ferenc vette át. 2014 februárjától Oláh Attila vezetése alatt működik. Az együttes Szlovákián kívül fellépett Magyarországon, Csehországban, Görögországban, Bulgáriában, Németországban, Romániában, Szerbiában, és Szlovéniában is. Székhelye a Dunaszerdahelyi Városi Művelődési Központ. Az együttes rendelkezik két ifjúsági csoporttal. Első az Apró Csallóközi, melynek gyermekek a tagjai, a második pedig a Kis Csallóközi, melynek főképp kamaszok a tagjai. A Kis Csallóközi számos néphagyomány-őrző rendezvényen fellép. 

© Magyar Interaktív Televízió.

home Esemény: Azonosságok és másságok
home Rendező: Csallóközi Táncegyüttes
loc Helyszín: Csaplár Benedek Művelődési Központ, Dunaszerdahely
user Résztvevők: Csallóközi Táncegyüttes
cal Dátum: 2019. 12. 14.
file Fájlok helye ../2019/2019-12-14 – Csallóközi
count Fájlok száma: 8
file Fájlok mérete 18,9 GB
time Összidő: 01 óra 18 perc 18 másodperc
home Előnézet: https://www.televizio.sk/2019/12/bemutato-utan-a-csallokozi-tancegyuttes-2/
info Létrehozó: Magyar Interaktív Televízió

time Formátum: AVC / Advanced Video Codec
home Profil : High@L4.2
home Adatsebesség: 34,4 Mbps 
home Felbontás: 1920 x 1080 képpont
home Képarány: 16:9
home Képkockasebesség: 50,000 fps
home ColorSpace/SUB: YUV / 4:2:0
home Sorváltás típusa: folytonos
home Sorváltási sorrend: progresszív

time Formátum : AAC LC / Advanced Audio Codec Low Complexity
time Adatseb. mód: állandó
time Adatsebesség  256 Kbps
time Csatornák #: 2 csatorna
time Mintavételezés: 48,0 KHz

 

HIRDETÉS

Hasonló bejegyzések

Add Comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .